Ugrás a tartalomra

Erdogan: Élénkíteni kell Törökország és az EU kapcsolatait

2020.10.13
08:14
2020.10.13
08:28
A török elnök az Európai Tanács elnökével egyeztetett telefonon.

 Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint élénkíteni kell a Törökország és az Európai Unió közötti kapcsolatokat, ugyanakkor az EU-nak teljesítenie kell a 2016-os migrációs egyezményben foglalt kötelezettségeit, és előrelépést kell tanúsítania a vámunió kiszélesítése, valamint a schengeni vízummentesség ügyében - közölte hétfőn az ankarai államfői hivatal, azt követően, hogy a török elnök Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egyeztetett telefonon.

A rendkívüli csúcstalálkozót követően Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy az EU határozott és egyértelmű üzenetet küldött Törökországnak a párbeszéd folytatásának szándékáról, majd kijelentette azt is: Ankarával közösen át kell tekinteni a 2016-os migrációs megállapodást. Erdogan ugyanakkor a múlt héten egy videokonferencia keretében közölte Merkellel, hogy az ET Törökországra vonatkozóan hozott döntéseiből "hiányoznak azok az elemek, amelyek megalapozzák az Ankara és Brüsszel közötti párbeszédet, az együttműködést, valamint biztosítják a kapcsolat problémáinak meghaladását".

Recep Tayyip Erdogan
Törökország

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.