Ugrás a tartalomra

A maszk hordása életet ment

2020.10.17
10:51
2020.10.17
15:28
Forrás
Szerbiai RTV
Kevesebb kellemetlenséggel jár a maszk viselése, mint a koronavírus szervezetben való megjelenése - erről beszélt dr. Predrag Kon a Szerbiai RTV műsorában.

A maszk viselése életet ment, ezt mutatja az utóbbi időszak tapasztalata is - nyilatkozta dr. Darija Kisić Tepavčević a Szerbiai RTV műsorában. A Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese kiemelte, a felmérések szerint Európában a lakosság hatvan százaléka betartja a maszk viselésére vonatkozó szabályokat. Ha ez az érték elérné a 95 százalékot, akkor az 300 ezer megmentett életet jelentene az év végéig a kontinensen.

„Az új fertőzöttek több mint 80 százaléka hatvan év alatti. Főként vagy a munkaképes lakosság érintett, vagy a fiatal felnőttek, akik a legtöbbet mozognak, legtöbbet járnak ki. Így jutunk el a különféle gyülekezésekhez, munkaközösségekhez, azt tapasztaljuk, hogy ezek azok a helyek, ahol átadódik a vírus, és sajnos ezután a családokba is bekerül” - magyarázta dr. Darija Kisić Tepavčević.

A büntetéstől jobban tartunk, mint a haláltól - ezt már dr. Predrag Kon nyilatkozta a Szerbiai RTV Oko című műsorában. A járványügyi szakorvos úgy fogalmazott, ebben a pillanatban a maszk viselése helyettesíti a kijárási tilalmat. Kon az iskolák esetleges bezárásáról szóló hírekre is reagált: „Ismert, hogy állandóan viselni kell a maszkot, kivéve, amikor a padban ülnek. Ezt ellenőrzés alatt tartjuk. Nincs ok arra, hogy a tantermi oktatás megszüntetésén gondolkozzunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem követjük a helyzetet. Jelenleg nincs ok erre, mert az iskolákban nem adják át a vírust.”

Kon kiemelte, a környező országokban súlyos a helyzet, vigyáznunk kell, hogy Szerbiában ne váljon azzá. A maszk viselése kevesebb kellemetlenséggel jár, mint a koronavírus elkapása - hangsúlyozta a szakember.

maszk
Darija Kisić
védőintézkedés
koronavírus
Predrag Kon

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.