Ugrás a tartalomra

200 ezer dinárral támogatja Törökbecse helyi közössége a település tanintézményeit

2020.10.19
11:06
2020.10.19
11:11
Forrás
Pannon RTV
A pénzösszeget három általános iskolának és a helyi iskoláskor előtti intézménynek folyósítják.

Egyébként a helyi közösség mintegy tíz éve segíti a tanintézmények munkáját, azzal, hogy az iskolák, óvodák egyedül döntenek arról, hogy az anyagi támogatást mire költik el. A kapott pénzösszegből idén a Josif Marinković Általános Iskola négy fehér táblával, valamint két tanteremben új székekkel gazdagodik. A Pava Sudarski Iskoláskor Előtti Intézmény Pillangó objektumában videó megfigyelőrendszert biztosítanak, míg a Középiskolában az udvar tavaly megkezdett rendezését folytatják. A helyi Miloje Čiplić Általános Iskolában még nem döntötték el, hogy mire költik a törökbecsei helyi közösségtől folyósított 200 ezer dináros anyagi támogatást.

tanintézmény
támogatás
Törökbecse
dinár
iskola
óvoda

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.