Ugrás a tartalomra

Megünnepelték Magyarkanizsa Község napját

2020.10.20
16:41
2022.07.01
15:14
Forrás
Pannon RTV
A koronavírus-járványra való tekintettel szerényebb körülmények között, de megünnepelték Magyarkanizsa Község napját.

A rendezvény a helyi Városháza dísztermében kezdődött, bemutatták az elmúlt év eredményeit, programjait, beruházásait és fejlesztéseit, majd átadták a nyilvános elismeréseket.

Idén három községbeli polgár részesült köszönő oklevélben, a magyarkanizsai Körmöci Károly, a martonosi Katarina Maćko és a tóthfalusi Zsoldos Rózsa. A Juventus Pro Urbe-díjat az idén a magyarkanizsai Muhi Kristóf kapta, aki olyan applikációkon dolgozott, mint például a Rubik-kockás alkalmazás, ami a vakoknak és a gyengénlátóknak segít.

Muhi Kristóf, díjazott, Magyarkanizsa: „Én nagyon örültem a kitüntetésnek, főleg azért, mert az utóbbi időben még jobban megerősödött bennem, hogy tényleg mennyire szeretem Kanizsát, pont azért, mert nagyon ritkán tudtam hazajönni a határzár miatt és most is egy 4-5 hónapja voltam utoljára otthon és most, amikor megérkeztem, akkor éreztem, hogy tényleg otthon vagyok, tehát már egy utca saroknak tudok örülni egyébként, úgy hogy köszönöm ezt a díjat és megpróbálok úgy élni a továbbiakban is, hogy rászolgáljak.”

Az idén Pro Urbe Érdeméremben a horgosi származású Fujkin István képzőművész részesült, aki a kilencvenes években a magyarországi Lézer Színház látványtervezőjeként is tevékenykedett, de az Edda, a Skorpió vagy a Kormorán zenekarok egy-egy lemezborítójának a megtervezése is az ő nevéhez fűződik.

Fujkin István, díjazott, Magyarkanizsa: „Épül egymásra napról-napra, készülnek újabb dolgok, bukások, újra felállások, újra nekikezdések, újra eredmények, ismét bukások. Ez így megy folyamatosan és ez valahol amikor csináljuk, ez olyan mint amikor csináljuk a történelmet, de amikor még csináljuk, akkor nem tudjuk, hogy történelem. Azt hiszem, hogy ez a Pro Urbe-díj is olyan, hogy most egy kézzelfogható visszajelzése mindannak, ami időközben történt ezen a részen.”

Az elismeréseket Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester adta át. „Úgy gondolom, hogy ez az az alkalom, amikor meg tudjuk köszönni azoknak az embereknek a munkáját és odaadását, akik az elmúlt időszakban és ma is sokat tesznek a közösségért, sokat tesznek a községért és messzire elviszik Magyarkanizsa hírnevét. Így tudunk mindig egy kicsit többek lenni, egy kicsit nagyobbak lenni, hogy magának a községnek a nevét olyan emberek hirdetik, akik nem csak itt a községünk területén élnek, hanem szanaszét a világban alkotnak és értéket teremtenek.”

A díszülés után a hagyományokhoz híven a Halász-téri szobornál a községi szervek, pártok képviselői elhelyezték az emlékezés virágait.

Magyarkanizsa
községnap
Fejsztámer Róbert
Pro Urbe-díj

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.