Ugrás a tartalomra

Zökkenőmentes a tanítás Muzslyán

2020.10.21
16:16
2020.10.21
19:44
Forrás
Pannon RTV
Muzslyán, a vidék legnagyobb kétnyelvű iskolájában, zökkenőmentesen folyik a tanítás.

A napokban új számítógépekkel gazdagodott az informatikai kabinet, bekamerázták a központi iskolaépületet. És ami a legfontosabb: a kinti iskolaépületben beindult az önálló magyar első osztály.

A járványügyi intézkedések betartása mellett, két váltásban folyik a tanítás a muzslyai általános iskolában. Az úgynevezett kinti iskolaépületben utólag - az Oktatási Minisztérium jóváhagyásával - sikerült megnyitni az önálló magyar osztályt. Vagyis külön osztályba járnak az elsős és a másodikos magyar gyerekek.

Molnár Attila, igazgató, Szervó Mihály Általános Iskola, Muzslya: „Október elsejétől mind a két osztály, az első és a második osztály is önállóan indult. Első osztályban három gyerek van, a második osztályban öt gyerek van. A tanító nénit, mondjuk úgy, hogy alkalmaztuk újra. És augusztus 31-éig – de reméljük tovább is – ő fogja tanítani az első illetve a második osztályt.”

Magyarország támogatásának köszönve a központi iskola öt számítógépet, két tv-készüléket és két multifunkcionális nyomtatót kapott.

Molnár Attila, igazgató, Szervó Mihály Általános Iskola, Muzslya: „Ezek a számítógépek, amelyek itt voltak, ezek a tantermekbe kerültek, úgyhogy nálunk az iskolában negyven tanterem van. Most jelenleg mindegyik tanteremben van számítógép. Úgyhogy a tanárok bírják használni, folyamatosan beírni az órákat, elektronikus naplóba, használni az órákon, a gyerekeknek megmutatni a prezentációkat. Több tanteremben vannak vetítők is.”

Amióta a kinti iskolaépületet 2017-ben megfigyelő-rendszerrel látták el, megszűntek az épület és a diákok biztonságával kapcsolatos gondok. Remélhetőleg így lesz ezentúl a központi iskolában is. A legnagyobb kétnyelvű közép-bánáti általános iskolának jelenleg 572 diákja van.

Muzslya
Szervó Mihály Általános Iskola
kamerák
számítógép

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.