Ugrás a tartalomra

Spanyolországban átlépte az egymilliót a regisztrált fertőzöttek száma

2020.10.21
22:31
Forrás
MTI
24 óra alatt több mint hatezer új esetet igazoltak a PCR-tesztek, míg a regisztrált esetszám mintegy 17 ezerrel emelkedett kedd óta.

A dél-európai országban százezer emberből átlagosan 332 fertőzött. Az ország 17 tartományából nyolc marad alatta az országos átlagnak, míg a többi meghaladja.

A legmagasabb a fertőzöttek aránya az észak-spanyolországi Navarrában, ahol százezerből 1021-en kapták el a vírust. Csütörtöktől korlátozzák a tartomány területéről a szabad ki- és belépést, továbbá bezárják a vendéglátó egységeket is hét hétre.

A fertőzés eddigi halálos áldozatainak száma 34366. Az elmúlt egy héten 575-en vesztették életüket, szerdán 43-an hunytak el.

Covid-19 megbetegedéssel jelenleg 13698-an vannak kórházban, intenzív osztályon 1930 pácienst kezelnek. Előbbi az ellátási kapacitások 11,5 százalékos, utóbbi 21,5 százalékos igénybevételét jelenti.

A spanyol egészségügyi minisztérium közölte: október 11-e és 17-e között mintegy 750 ezer PCR-tesztet végeztek el az országban, egyaránt beleszámítva az állami és a magán laboratóriumokban készült vizsgálatokat, amelyek 12,4 százaléka lett pozitív.

A spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ úgy becsüli, hogy a koronavírusos esetek 70 százalékát sikerül azonosítani a jelenlegi tesztelési kapacitásokkal.

Spanyolország
koronavírus
járvány
fertőzöttek
elhunytak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.