Ugrás a tartalomra

Szabadka: Bemutatták a Cselekvő emberek projektet

2020.10.22
13:10
2020.10.22
16:36
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai Kolevka Gyermekotthon és a San Egyesület képviselői bemutatták a Cselekvő emberek nevű projektet.

Danijela Andrašić elmondta, hogy a program célja egy műhelyekkel ellátott központ létesítése a testi, szellemi vagy halmozottan fogyatékos személyek foglalkoztatására.

A Kolevka Gyermekotthon koordinátora kiemelte, hogy a projekt a Frankfurtban székelő, németországi Internationaler Bund szervezettel együttműködve lesz megvalósítva, és a Kolevka által fogyatékkal élő felnőttek számára működtetett napközi otthon tagjait célozza meg. „Az első valójában az, hogy amit a Banija utcai üvegházban fognak előállítani, azt közvetlenül a gyerekek kapják, az a 162 gyermek, akik a Kolevka Gyermekotthonban tartózkodnak, tehát fel lesz használva az üvegházban termelt összes zöldség. Az otthonban tartózkodó gyermekeink étkeztetésére szolgál, ez közvetlenül befolyásolja majd étrendjük minőségét és egészségüket. A másik rész, amit ebben a projektben előlátunk és ami számunkra nagyon fontos, az 40 felnőtt foglalkoztatása, akik a Banija utcai Kolevka gyermekotthonban vannak.”

Szabadka
gyermekotthon
Cselekvő emberek

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.