Ugrás a tartalomra

Hogyan jussunk el az ötlettől az üzletig?

2020.10.26
12:57
2020.10.26
16:17
Forrás
Pannon RTV
Virtuális vállalatalapítás - Ötlettől az üzletig címmel szerveztek tehetséggondozó napot a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskolában.

Az eseményre a helyi középiskolákból is érkeztek résztvevők. A tehetséggondozó nap a karrierépítés jegyében zajlott.

A megmérettetésen kilenc, egyenként három fős csapat vett részt. A diákok kártyákat húztak, amelyen egyebek mellett különféle események, illetve termékek nevei szerepeltek. Ezek alapján kellett kidolgozniuk egy üzleti tervet. László Dávid, diák, Ivan Sarić Műszaki Középiskola, Szabadka: „A mai napon esküvővel kapcsolatos szolgáltatást kell kitalálnunk, amely a külföldi, illetve a nemzetközi piachoz tartozik. Olyan ötlettel álltunk elő, hogy szerb esküvőket szerveznénk külföldön.”

A tehetségondózó nap a kreativitás fejlesztése mellett gyakorlati tudást is ad a diákoknak arról, hogy hogyan lehet egy ötletből profitálni az üzleti szférában. Loboda Szonya, közgazdász, szaktanár: „Egy jó, kreatív ötlettel kell majd nekik előállni. Másfél óra áll a rendelkezésükre. A végén ezt az ötletet bemutatják, hogy milyen termékkel lehetne most elállni. A helyzetre való tekintettel idén nem verseny jellege van ennek a rendezvénynek a végén mindenki azonos értékelésben és azonos jutalomban fog részesülni.”

Az esemény a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács szervezésében valósult meg.

MESC
vállalatalpítás

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 07:43

Ma van Đurđevdan

A Juliánusz naptár szerint április 23-án, a Gergely naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.