Ugrás a tartalomra

Én itthon maradok!

2020.10.27
12:09
2023.11.02
08:59
Forrás
Pannon RTV
A gólyák legtöbbje már Afrikába vándorolt, de akadt egy olyan is közülük, amely úgy döntött, hogy itthon marad.

Lackó Attila gondviselésének köszönhetően a madár most egy muzslyai tanyán várja, hogy a palicsi állatkert madármenhelyére kerüljön. Elkerített területen, a szomszédos halastó közelében teszi meg napi sétáit. A gólyák augusztus második felében indulnak útjukra vidékünkről, de a klímaváltozás következtében nem ritkaság, hogy egy-egy gólya itthon marad a télen is. A túléléshez azonban szükségük van az ember segítségére.

Lackó Attila, Muzslya: „Egy hónappal ezelőtt, valamennyivel több, megjelent ez a gólya itt, az udvaromon, vagyis ezen a telken. Azóta itt van. Próbálkoztam valamit csinálni vele, mivel jön a tél, nem maradhat így ez az állat. Miért nem szállt vissza? Nem tudom. Nem látok sérülést rajta. Fordultam állatvédőkhöz is. Odáig jutottunk, hogy talán holnap fogják elszállítani.”

gólya
Muzslya
állatkert
klímaváltozás

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.