Ugrás a tartalomra

Ukrajna: Hét helyen lesz magyar polgármester

2020.10.27
17:26
Forrás
Pannon RTV
Történelmi győzelemként értékelte a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a hétvégi ukrajnai önkormányzati választáson elért magyar eredményeket kedden Budapesten.

Potápi Árpád János a nemzetpolitikai államtitkárság és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán úgy fogalmazott: ahol a magyarság összefogott, ott nem maradt el a siker. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke úgy összegzett: jelentős sikert értek el jelentős ellenszél mellett, nem túl könnyű helyzetben. 

A KMKSZ a magyar kormány szövetségese, közösen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyarság a szülőföldjén tudjon boldogulni - mondta el a magyar nemzetpolitikai államtitkár. A kárpátaljai magyarságot kedvezőtlenül érintik az újonnan kialakított választókerületek, de a megváltozott körülményekhez jól tudott alkalmazkodni a magyarság - emelte ki Potápi Árpád János: „Tíz pártból nyolc került be a kárpátaljai megyei tanácsba, így a KMKSZ is, gyakorlatilag hozva a magyarságnak a részarányát. Tehát nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az arányainkhoz képest a politikai súlyunkat megtartottuk, nyugodtan azt is lehet mondani, hogy az öt évvel ezelőtti történelmi sikert lehetett újrázni, újra megvalósítani, és valószínűleg ez nyolc helyet jelent a megyei tanácsban.”

A magyar nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: hét helyen lesz magyar polgármester. Külön gratulált Babják Zoltánnak, aki 72 százalékkal nyerte el a beregszászi városi kistérség polgármesteri székét.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke kifejtette: a kárpátaljai járásokban a magyarság aránya lecsökkent, nincs olyan járás, ahol többségben lennének, és mindezt tetézte egy új választási törvény, ami szintén rendkívül bonyolult. Emellett tovább folytatódott a magyarellenes, a magyarságot megfélemlítő kampány – mondta Brenzovics László: „A KMKSZ ennek ellenére jó eredményt ért el a választásokon, tulajdonképpen azokat a célokat, amiket kitűztünk magunk elé, azokat megvalósítottuk, ugyanolyan részvételünk lesz a megyei közgyűlésben, mint volt korábban. A beregszászi kistérségben megmaradt a magyar polgármester, és a magyar pártoknak ott a kistérségben központja lesz. Emellett a felsorolt kistérségekben szintén a KMKSZ, vagy pedig a közösen támogatott jelöltek lettek megválasztva.”

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója úgy fogalmazott: úgy tűnik, nyerő szériában vannak. Tavasszal a Vajdasági Magyar Szövetség, nemrég az RMDSZ ért el jó eredményt az önkormányzati választáson, most pedig a KMKSZ. 

Ukrajna
KMKSZ
Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
választás
Brenzovics László
polgármester
siker

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.