Ugrás a tartalomra

A megszokott nyitvatartással várják a zentai temetők az emlékezőket

2020.10.28
11:26
2020.10.28
16:47
Forrás
Pannon RTV
A közösségi médiában röppentek fel a találgatások, hogy nyitva lesznek-e a zentai temetők mindenszentek és halottak napján. A sírkertek gondozói mindenkit megnyugtattak: a megszokott időben látogathatják az elvesztett szeretteik sírhelyeit a lakosok.

Zentán két katolikus temető várja az emlékezőket november elsején és másodikán. A Žitopromet mellett lévő Felsővárosi temető a helyi Kommunális és Lakásgazdálkodási Közvállalat irányítása alatt áll. 

Slavnić Ákos, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy 7 és 19 óra között látogatható a temető az ünnepnapokon is, a járványügyi előírásokat betartva: „Ajánlott a maszkviselet, tehát azok a látogatók, akik aznap meglátogatják a temetőt, kérjük őket, hogy a maszkot viseljék. Nem kötelező, de ajánlott nyílt területen is. Emellett az ajánlott pár méter távolságot is tartsák meg a látogatók egymás között, mivel szeretnénk egymást megvédeni és tiszteletben tartani.”

A másik katolikus temető a vásártérnél lévő Szent Anna temető. A Jézus Szíve plébániához tartozó sírkertben már javában folynak az előkészületek. Rácz Szabó István, a templom koordinátora elmondta, hogy a polgárok reggel héttől sötétedésig látogathatják ezt a temetőt. Hozzátette, hogy erősen ajánlott a maszk viselése és a csoportosulás kerülése. Felhívja a polgárok figyelmét, hogy ezeket a szabályokat ne csak az ünnepnapokon tartsák be.

Rácz Szabó István, koordinátor, Jézus Szíve plébánia, Zenta: „Illetve még arra szeretnék megkérni mindenkit, hogy a temetések alkalmával a hozzátartozók tartsák be a maximum létszámot. Ez 30 főt jelent. Sajnos ezeket a szabályokat nekünk is tiszteletben kell tartani, és nem tudunk kivételt tenni.”

November elsején és másodikán megnövekedett forgalomra lehet számítani a temetők környékén, így amellett, hogy az egészségünkre vigyázunk, fokozottan ügyeljünk a biztonságos közlekedésre is. 

temető
Zenta
megszokott nyitvatartás
mindenszentek
halottak napja

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.