Ugrás a tartalomra

Migránsok fordultak meg a Majsai Úti Általános Iskola környékén

2020.10.29
13:50
2020.10.29
17:10
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai Majsai Úti Általános Iskola környékén az elmúlt napokban több migráns is megfordult, sőt olyan is előfordult, hogy a menetrend szerint közlekedő járatokra próbáltak felszállni.

Kedden is az iskola előtt várakozott egy csoport, emiatt több gyerek nem mert felszállni a buszra. Néhány szülő aggodalmának adott hangot a migránsok jelenléte miatt, féltik a gyermekeiket. Szabadkáról két nappal ezelőtt több mint 300 illegális bevándorlót szállítottak el délre, a preševói befogadóközpontba, ennek ellenére többen is felbukkantak azóta is, a város központjában, illetve Szabadkai külterületein is. Bognár Beáta, a Majsai Úti Általános Iskola igazgatónője elmondta, minden szükséges intézkedést megtettek, a hatóságoknál is bejelentést tettek az ügyben. Emellett az iskola udvarában is többen felügyelik a gyerekeket.

Bognár Beáta, igazgató, Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka: „Azonnal jelentettem a Vasutas helyi közösség elnökének, hogy intézkedjen ez ügyben, valamint a rendőrkapitánynak is írtunk egy kérvényt, tulajdonképpen ebben a kérvényben megfogalmaztuk azt, hogy migránscsoportok várják az autóbuszt itt, az iskolával szemben lévő buszállomáson, és kérjük a segítségüket, olyan értelemben, hogy reggel fél nyolctól este háromnegyed hétig, amíg tanítás van az iskolában, rendőrök járőrözzenek az iskola előtti útszakaszon. A migránsok tanítványokat szerencsére nem bántalmaztak, dolgozóinkat sem. Az iskolaudvarba, az iskola épületébe migráns eddig még nem jött be. Úgy érzem, hogy mindent, ami a gyerekek biztonságát illeti, megteszünk, az iskolába, az iskola épületébe idegen nem léphet be, mindenkit igazoltatunk.”

Majsai Úti Általános Iskola
migránsok

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.