Ugrás a tartalomra

Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg Magyarországon

2020.10.31
11:37
Forrás
MTI
Varga Mihály magyar pénzügyminiszter közösségi oldalán kifejtette, hogy azzal a 27 ezer gyermekkel együtt, akiknek idén nyitottak számlát, már 228 ezer gyermeknek gyűlik babakötvényben a megtakarítása.

Elmondta, hogy ez azt jelenti, hogy a magyar családok szerint megéri ilyen formában gondoskodni a fiatalok életkezdéséről. A miniszter rámutatott arra, hogy érdemes babakötvényt vásárolni, mert adó-, járulék- és illetékmentes, nincs számlavezetési díja, az inflációnál 3 százalékkal magasabb a kamata, a befizetett összeg mellé pedig állami támogatás is jár. Így a megvásárlásától kezdve már havi néhány ezer forintos befizetéssel több millió forint gyűlhet össze a fiatal 18 éves korára. Hozzátette, hogy a babakötvény is fontos részét képezi a magyar családbarát politikának.

babakötvény
családbarát
Varga Mihály
gyerek
megtakarítás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.