Ugrás a tartalomra

Zárt körben emlékeztek meg az 1991-es zentai béketüntetések huszonkilencedik évfordulójáról

2020.11.04
14:26
2020.11.04
17:04
Forrás
Pannon RTV
A megemlékezéssel kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak. Ezen az adójárulékokról is részletesen beszéltek.

A béketüntetéseknek emléket állító táblánál Juhász Attila és Czegledi Rudolf helyezték el az emlékezés virágait.

Az 1991-es béketüntetésen a zentaiak elsőként lázadtak fel az akkori délszláv háború ellen. Idén a járványhelyzet miatt az önkormányzat csak bensőségesen emlékezett meg a 29 évvel ezelőtti történésekről. Juhász Attila, tag, Zenta Község Tanácsa: „A 2000-es októberi forradalom után már szabadon és nyíltan megemlékeztünk arról, hogy hogyan zajlott az 1991-es béketüntetés, hogyan álltunk ki a békéért, elsőként szinte a volt jugoszláv térségben, és később hogy terjedt ez a tűz tovább.”

A szerdai sajtótájékoztatón az adójárulékokról is szó esett. A változás a lakásokra és a házakra vonatkozik. Korábban megvonták az 50 százalékos adókedvezményt az elhalálozott adófizetőktől. A hozzátartozók, akik az elhunyt nevében továbbra is rendszeresen fizetik az adókötelezettségeiket, most úgy érzékelhetik, hogy az a duplájára nőtt - mondta Kanyó Marianna, a zentai adóigazgatási alosztály vezetője. „Szeretnénk megnyugtatni a polgárokat, hogy ha még az év folyamán a salterszolgálatnál igazolvánnyal igazolják, hogy ők az adott ingatlan lakói, és igazolják, hogy a nevükre került az ingatlan, azonnal megcsináljuk a javítást.”

Azok, akik nem jogosultak a kedvezményre, mivel nem laknak az adott ingatlanban, január elsejétől március 31-éig jelentkezhetnek ügyintézésre.

béketüntetések
évforduló
megemlékezés
Juhász Attila
Czegledi Rudolf
Kanyó Marianna
adójárulék
adó

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.