Ugrás a tartalomra

Ifjúsági otthon lesz a magyarcsernyei Fábián-házban

2020.11.14
16:14
2020.11.14
16:22
Forrás
Pannon RTV
A bánáti település megmaradt épített öröksége ugyanakkor nagyon szegényes. Lebontották a régi községházát, a három iskolaépületet is.

A település templomát ugyan sikerült felújítani, viszont az orvosi lakás, és a vasútállomás nagyon rossz állapotban vannak. A helyiek igyekeznek változtatni a helyzeten.

A Fábián családnak a település központjában álló családi házát annak örököse, a Szabadkán élő Dragčević Mészáros Sarolta nemrég Magyarcsernyének ajándékozta. Az épület a kései szecesszió egyik egyszerűbb alkotása.

Szilágyi Mária, nyugalmazott magyartanár, Magyarcsernye: „Ezt az épületet 1913-ban építtette gróf Csekonics Endre a mindenkori csernyei orvosnak. Első lakója dr. Jonkulov volt, utána pedig a Fábián család költözött be. Fábián Dénes 1919-től haláláig, 1947-ig Csernye orvosa volt. Ez az épület nagyon értékes - építészeti és történeti értékei vannak.”

Miután az épület használati joga átkerült Magyarcsernye hatáskörébe, megkezdődött az épület felújítása.

Tóth László, tanácselnök, Magyarcsernye Helyi Közösség: „Egyeztettem a civilszervezetek képviselőivel, hogy kinek is volna legnagyobb szüksége, vagy kinek milyen terve volna, hogyha ezt a házat elkapnánk. És közös beleegyezéssel a civil zervezetek képviselőivel, elnökeivel arra a megállapodásra jutottunk, hogy legjobban a magyarcsernyei Ifjúsági Klubnak volna szüksége új otthonra.”

A munkálatok a magyar kormány támogatásának köszönhetően kezdődtek meg és folynak jelenleg is – tette hozzá a tanácselnök: „Az udvar igen tágas, ami a kihasználását illeti, tervezünk még egy nyitott színpadot építeni és szeretnénk egy zárt, fedett teraszt is, amiben különböző fellépéseket, foglalkozásokat tudnánk tartani.”

A Fábián-háznak a csernyeiek számára mindig nagy jelentősége volt. Nem csak, hogy itt élt a falu orvosa, hanem sok éven át itt volt a rendelője is a doktornak.

Szilágyi Mária, nyugalmazott magyartanár, Magyarcsernye: „Amikor ennek az épületnek a jövőjéről gondolkoztam, hát nem éppen ifjúsági otthont képzeltem el. Úgy gondoltam, hogy szép lenne itt egy néprajzi gyűjteményt összeállítani, egy emlékszobát a Fábián családnak, esetleg Csernye történetéről néhány állandó kiállításra, ami dobozokban készen is áll.”

A felújítás folyamán az épület homlokzati részének megőrzik eredeti állapotát és egy emléktábla őrzi majd az egykori tulajdonosok emlékét.

Magyarcsernye
Ifjúsági Klub
Fábián-ház
Tóth László
Szilágyi Mária

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.