Ugrás a tartalomra

Idén is megszervezték a Szárazfa Lelke tamburafesztivált Csantavéren

2020.11.14
19:30
2020.11.14
19:37
Forrás
Pannon RTV
A nyolcadik alkalommal megrendezett szemlén a jelenlegi járványügyi helyzet miatt csak a fellépők vehettek részt, közönség nem volt. Az eseményen összesen 11 vajdasági zenekar állt színpadra.

Vajdasági csokrot hozott a csantavéri rendezvényre a szabadkai Juhász zenekar. Annak ellenére, hogy Vajdaságban már nemigen akad település, ahol ne álltak volna közönség elé, Dvorácskó Szebasztián a banda nagybőgőse elmondta, csaknem minden fellépésük során tanulnak valami újat zenésztársaiktól.

„A jó pap is holtig tanul. Főleg népzenében én azt mondom, hogy ha valaki azt mondja, hogy ő már mindent tud, hogy ő már nem tud újat hallani vagy tanulni, az nagyképű. Mindenképpen mindig lehet újat tanulni, újat hallani, úgyhogy itt is igazából. Ha mást nem, egy gesztust, egy mozdulatot, mindig lehet újat tanulni.”

A rendezvény célja a közös muzsikálás, valamint a tapasztalatszerzés.

Vörös Róbert, a csantavéri Mendicus Művészeti Központ elnöke: „Sajnos az idén közönséget nem engedhettünk be, a helyzetre való tekintettel. Viszont akik ma eljöttek, azoknak köszönöm, hogy eljöttek és színesebbé tették ezt a nyolcadik találkozót. Bár eddig az ötödik találkozótól kezdve minden találkozó nagyobb részvételű volt, a föllépők szempontjából, azonban az idén csak ennyien tudtak eljönni, mert vannak Magyarországról is csapatok, akiket meghívtam, ők lemondták, illetve néhány vajdasági csapat is lemondta, de én ennek is örülök.”

A csantavéri Mendicus Tamburazenekar mellett a rendhagyó szemlén az adai, a tornyosi, a zentagunarasi, a bácsfeketehegyi, a temerini, a szabadkai és a zentai csapatok is muzsikáltak.

Szárazfa Lelke
Tamburafesztivál
Csantavér
Juhász zenekar
Dvorácskó Szebasztián
Vörös Róbert

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.