Ugrás a tartalomra

A zaj- és fényszennyezés károsítja a madarak szaporodási képességét

2020.11.16
18:16
2020.11.16
18:24
Forrás
elobolygonk.hu
A Michigani Egyetem kutatói hatalmas adatállomány segítségével vizsgálták, hogyan befolyásolja a mesterséges fény és az ember okozta zaj 142 madárfaj 58 506 fészkének reprodukciós sikerét Észak-Amerikában.

A szakértők arra jutottak, hogy nyílt területeken, például füves legelőkön vagy mocsaras vidéken a fényszennyezés hatására a madarak akár a normálisnál egy hónappal korábban megkezdhetik a költést, erdős területeken pedig 18 nappal korábban. Ez időzítésbeli problémákat okozhat: az éhes fiókák még azelőtt kikelhetnek, hogy elérhető lenne a táplálékuk. A globális felmelegedés miatt ugyanakkor bizonyos táplálékok korábban elérhetők. Azoknak a madaraknak, melyek megtartották az idők során költési idejüket, mivel belső órájuk a nap hosszához igazodik, kevesebb utódja marad életben, ha a költés idejére már eltűnik az élelem. 

A hangszennyezést vizsgálva arra jutottak, hogy a fás környezetben élő madarak jóval érzékenyebbek a zajokra, mint a nyitott területeken élők. A hangszennyezés késleltette azon madarak fészekrakási idejét, melyek alacsonyabb frekvencián énekelnek, tehát nehezebb meghallani őket az alacsony frekvenciájú, ember okozta zajban. A tojók párzási hajlandósága a hímek dalán alapul, sok esetben a tojóknak hallaniuk kell a hímek énekét, hogy fizikailag képesek legyenek a párzásra.

zaj
zajszennyezés
fény
fényszennyezés
madár
természetvédelem

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.