Ugrás a tartalomra

Betörési kísérlet történt a Hertelendy-kastélyba

2020.11.23
18:04
Forrás
Pannon RTV
Bűncselekmény történt a törökbecsei községhez tartozó bocsári Hertelendy- kastélynál.

Az esetet a belgrádi Modulor építkezési vállalat alkalmazottai vették észre, miután ismeretlen tettesek vasárnap az építkezési területre próbáltak betörni. Mivel a komplexumot biztonsági őrök vigyázzák, a bűncselekmény során csupán kisebb anyagi kár keletkezett. A történteket azonnal a beodrai rendőrségnek jelentették, akik rövid időn belül terepre érkeztek. Az üggyel kapcsolatban folytatódik a nyomozás.   
Egyébként a Hertelendy-kastély kiépítési munkálatait tavaly szeptemberben kezdték meg, ami a jövőben az óvodások, valamint az alsós tanulók oktatóközpontjának szerepét tölti majd be. Az objektum tatarozását Törökbecse önkormányzata indítványozta, a beruházáshoz szükséges összeget pedig a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság biztosítja. 
 

Bocsár
Hertelendy-kastély
betörés

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.