Ugrás a tartalomra

Hamarosan lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra Magyarországon

2020.11.30
17:00
2020.11.30
19:50
Forrás
Pannon RTV
Levélben és online is lehet majd regisztrálni a koronavírus elleni oltásra Magyarországon - jelentette be a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádiónak adott interjújában.

Orbán Viktor hozzátette, ez egyfajta előjegyzés, hogy a kormány lássa, hol, hány adag kell a vírus elleni szerből, valamint, hogy kik azok, akik az elsők között akarnak ott lenni az oltási folyamatban. A tömeges oltás ugyanakkor csak 2021 tavaszára várható.

Tavasszal a fertőzöttek és az elhunytak száma sokkal kisebb volt, most azonban már közelebb vagyunk a járvány végéhez, hiszen hamarosan mindenki számára elérhetők lesznek a vakcinák. Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió vendégeként bejelentette, elindítanak egy programot, amin belül az emberek online és levél formájában regisztrálhatnak az oltásokra.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „A torlódás elkerülése érdekében talán már a jövő héten elindítunk egy akciót és lehetővé tesszük minden magyar ember számára, hogy regisztráljon, tehát előjegyzésbe vetesse magát, hogy tudjuk, hogy egyáltalán hány ember gondolkodik azon, hogy beoltassa magát. Erről ma még csak ilyen közvéleménykutatásszerű fölméréseink vannak, ez elég bizonytalan lábakon áll, erre nem lehet hagyatkozni, úgyhogy elindítunk egy internetes és egy levélben történő regisztrációs lehetőséget is, hogy aki egyébként kér majd injekciót, vagy kér majd oltást, az már most feliratkozhasson, és így az elsők közé kerülhessen, akik hozzájutnak az oltóanyaghoz.”

A budapesti Irénke néni biztosan élni szeretne ezzel a lehetőséggel: „Igényelni fogom, alig várom már, hogy mikor lehet igényelni.”

A 87 éves néni elmondta, ő bízik a vakcinában: „Hasznos, én azt mondom, olyan, mint az influenza elleni. Sokan, akiket ismerek, azt mondták, hogy ők be nem adatnák, de mondom én beadatom. Mondom, nézz rám, addig mindig köhécseltem, míg el nem kezdtem szedegetni, és most meg sose.”

Magyarországon az operatív törzs már most kész oltási tervekkel rendelkezik, már csak a vakcina megjelenésére, kiszállítására várnak. Az országban 13 ezer oltási pontot jelöltek ki, minden, a vakcinát igénylő polgár a lakhelyéhez legközelebb eső ponton kérheti a vakcina térítésmentes beadatását. A tömeges oltás ugyanakkor csak 2021 tavaszára várható.

Rusvai Miklós, virológus: „Úgy, hogy kereskedelmi forgalomban kerüljön, tehát a lakosság széles köre számára hozzáférhető legyen, ez szerintem tavasz vége, tehát április-május. Akkor még mire az átoltottság olyan fokú lesz, tehát eléri a hatvan százalékot az immunizálás, tehát vagy a vakcinás védelem, vagy pedig akik átesnek a betegségen, azok is védettek egy darabig. Tehát magyarul, az, hogy legalább 50-60 százaléka az embereknek védett legyen, ez valóban jövő nyár elejére várható.”

A szakértők szerint a vírus a vakcina megjelenésével nem fog eltűnni, de jóval kisebb lesz a fertőzésveszély, ezért fontos, hogy a lehető legtöbben éljenek a vakcina beadásának lehetőségével.

koronavírus
védőoltás
Rusvai Miklós

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.