Ugrás a tartalomra

Gyermekrajz-kiállítás Keviben

2020.12.02
11:07
2020.12.02
18:13
Forrás
Pannon RTV
A gyerekek Móra László verseit illusztrálták. Kihirdették a pályázat győzteseit.

A kevi Móra István Művelődési Egyesület rajzpályázatot hirdetett Móra László születésének 130. évfordulója alkalmából. A szervezők a zentai származású költő három versének illusztrációját várták a jelentkezőktől, amelyet bármilyen technikával elkészíthettek. A felhívásra összesen 133 alkotás érkezett be a Zenta községbeli iskolákból, amelyekből a zsűri kategóriánként választotta ki a legjobbakat. Emellett díjazták a legtöbb rajzot beküldő osztályt is. Az alkotásokból kiállítást készítettek. A rövid alkalmi műsorban a helyi általános iskola diákjai léptek fel.

Perpauer Attila, elnök, Móra István Művelődési Egyesület, Kevi: „Ennek a kis közösségnek, és magának az önkormányzatnak is rendkívül fontos, hogy ilyen személyiséggel büszkélkedhetünk, aki végül is Zentán született, de a szülei Keviben éltek. Fontos volt, hogy erről megemlékezzünk, és a Móra-hagyományokat így is tudjuk ápolni. Az ajándékokat a héten minden intézmény el fogja kapni, hiszen Zenta község területéről minden intézmény részt vett, gondolok itt az általános iskolásokra és az óvodásokra.”

Kevi
gyermekrajz
kiállítás
pályázat
Perpauer Attila
Móra László

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.