Ugrás a tartalomra

Négy éve indult el a Kalamáris

2020.12.03
15:24
2020.12.03
17:22
Forrás
Pannon RTV
A Pannon Televízió műsorában neves magyar írók és világirodalmi alkotók remekművei születnek újjá óvodások és általános iskolások szavalásával. A Kalamárist minden délután 18 óra 55 perckor láthatják a nézők.

2016-ban indult a Kalamáris, akkor a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola könyvtárában rögzítették az első adásokat. Azóta már több mint 1100 videó készült el.

A járványügyi helyzet miatt idén nem sikerült sok helyen forgatniuk, azonban csütörtök délután a csantavéri színházban több gyerek is sorba állt, hogy kamera elé állhasson.

Ludmány Benedek:
„- Weöres Sándortól a Szép a fenyőt.
- Most mondasz először verset?
- Igen.
- Tetszik?
- Igen.”

Bózsity Patrik: „Most verseltem először, és Petőfi Sándortól A négyökrös szekeret mondtam.”

A gyerekeket nemcsak tanáraik, hanem szüleik is segítik a felkészítésben. Radaković Huszta Orsolya, a Kalamáris szerkesztője szerint túljelentkezés van. Nagy örömmel tölti el, hogy ennyien szeretnének szavalni, hiszen ezzel is ápolják a kultúrát. „Még mindig azt mondhatom, hogy népszerű a Kalamáris. Most Csantavéren vagyunk, most második körben jöttünk, mert annyian voltak, hogy az első körben nem győztük, nagyon népszerű, főleg az alsósok körében és az óvodások körében, ők egyáltalán nem izgulnak, annyira természetesen kiállnak és mondják a verseket, inkább a szülők azok, akik helyettük izgulnak, és végig nézik izgalommal a felvételezést.”

A szerkesztő hozzátette, a műsorötletet a gyerekek adták, hiszen az iskolában, ahol magyartanárnőként tanít, mindig sokan jelentkeznek a szavalóversenyre, de csak egy diák indulhat megmutatni a tehetségét, ezért ezzel lehetőséget tud adni a többieknek is a szereplésre. A Kalamáris továbbra is minden nap 18 óra 55 perctől várja a nézőket a Pannon TV műsorán.

Kalamáris
felvétel
gyerekek
szavalat
vers
Csantavér
Radaković Huszta Orsolya
Pannon Televízió

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.