Ugrás a tartalomra

Karácsonyi könyvvásár Horgoson

2020.12.04
11:08
2020.12.04
15:57
Forrás
Pannon RTV
Karácsonyi könyvvásárt szerveztek a horgosi könyvtárban, ahol közel 100 könyv közül válogathattak az érdeklődők. Sokan a közelgő ünnepekre vásároltak könyveket szeretteiknek.

Nagy volt az érdeklődés a horgosi karácsonyi könyvvásár iránt. Gyerekek és felnőttek egyaránt izgatottan válogattak a könyvek, foglalkoztatók, társasjátékok között

Raffai Krisztina évek óta tagja a könyvtárnak és mindig szívesen jár el a vásárokra, hiszen elmondása szerint rengeteg kincsre bukkanhat: „Először is a könyvek miatt jöttem el, meg már jó pár éve tagja vagyok a könyvtárnak és szeretek ide járni meg könyvmolynak is nevezhetem magam. Amióta rendeznek könyvvásárokat, azóta én minden évben eljövök.”

Az akciót harmadik alkalommal szervezték meg és egyre népszerűbb a helyiek körében.
Horvát Hilda a horgosi József Attila Könyvtár könyvtárosa: „Az idelátogatók a felnőtteknek és gyermekeknek szóló könyvek nagy választékát találhatják meg. A Westbook könyvesbolt jóvoltából a könyvtár tagjainak pedig minden vásárlás után ajándék is jár.”

A könyvtáros hozzátette, hogy az akció egyik fő célja, hogy a gyerekek és a felnőttek is többet forgassák a nyomtatott könyveket.

Horgos
karácsonyi könyvvásár
József Attila Könyvtár

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.