Ugrás a tartalomra

A Moderna oltás hosszú távú védelmet adhat

2020.12.04
21:39
Forrás
24.hu
Újabb információk derültek ki a Moderna koronavírus elleni vakcinajelöltjének vizsgálatairól, illetve gyártási előkészületeiről.

Az információk alapján a 119. napon (3 hónappal a második 100 μg dózis után), a résztvevők szervezetében a kötő és semlegesítő antitestek száma még mindig magas volt. Az eredmény független volt a résztvevők életkorától, ugyanazt tapasztalták a 18-55-ös, 56-70-es, illetve a 71+-os korosztályban.

A Moderna arra számít, hogy 100-125 millió dózis oltóanyag lesz hozzáférhető világszerte 2021 első negyedévében. Ezek közül 85-100 millió az Egyesült Államokban, 15-25 millió pedig azon kívül lesz elérhető. Ebbe a mennyiségbe már beleértendő annak az fél-egy milliárd dózisnak egy része is, amelyet a vállalat 2021 folyamán tervez előállítani.

Tal Zaks, a Moderna vezető orvosa szerint az előzetes adatok alapján az mRNA-1273 hosszú távon képes fenntartani a semlegesítő antitestek magas számát az emberi szervezetben, méghozzá minden korosztályban, ideértve a legidősebbeket is. „Ezek az eredmények megerősítik, hogy az mRNA-1273 vakcina hatásossága a Covid-19 betegség kialakulásának megelőzésében, amelyről a közelmúltban közöltünk adatokat, egyben tartós is” – mondta a szakértő.

koronavírus
koronavírus-járvány
koronavírus-oltás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.