Ugrás a tartalomra

Segítségre van szüksége egy kelebiai családnak

2020.12.05
13:43
2020.12.06
10:25
Forrás
Pannon RTV
Kőrösi Ljubica Parkinson-kórban szenved, epilepsziás problémái vannak. Anyagi helyzetéből adódóan nem tudja megfizetni a kezeléseket. Leginkább pénzre lenne szükségük, de bármit elfogadnak.

Jószándékú emberek segítségét kéri a család. Mindössze 18 ezer dinárból tartja fenn a családot a férje, ebből 8 ezer dinár a házbérre és a rezsiköltségekre megy el. A maradék 10 ezer dinárt a feleségének a kezelésére és gyógyszer vásárlására költik. Állapota tavalyhoz képest sokat romlott.

Kőrösi Ljubica, Kelebia: „Van sok orvosság, amit nem bírok megvenni, van, amit nem kell fizetni, az rendben van.”

Férje időszakosan, fizikai munkákból próbál bevételhez jutni, azonban télen nagyon nehezen talál munkát. Mint mondja, leginkább pénzre lenne szükségük, de dolgozni is szeretne, viszont csak 4 órát tud vállalni naponta, mivel nem meri egyedül hagyni feleségét, továbbá neki kell ellátnia a ház körüli teendőket.

Biegácer Zlátko, Kelebia: „Most is van három receptünk, ami olyan 1200-1300 dinár körül van, meg nekem, ahogy ellopták a biciklit, busszal kell mennem, busszal hazajönni, megint komplikált itt a buszközlekedés. Eléggé hosszú a táv. Kicsi a nyugdíjam, házbérben élünk, ő sajnos beteg, a lánya is dolgozik, kicsit segít, amennyit bír, meg itt a falugondnok is segít, amennyit bír.”

A szociálisan hátrányos helyzetű házaspár bármilyen felajánlást elfogad. Azok, akik segítenének a kelebiai rászorulóknak, Biegácer Zlátkót keressék a 064/960-78-71-es, vagy Kőrösi Ljubicát hívják a 064/405-22-02-es telefonszámon.

Kelebia
hátrányos helyzetű
segítség

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.