Ugrás a tartalomra

Robbanás egy užicei lakásban, gázpalack lehetett

2020.12.05
22:27
2020.12.05
22:40
Forrás
Blic, Szerbiai RTV
Robbanás történt egy užicei lakásban, egy 43 éves nő olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a helyi kórházból Belgrádba szállították - írja a szerbiai sajtó.

További 3 személy is megsérült a keletkező tűzben, ők maradtak az užicei kórházban, állapotuk stabil. Sajtóértesülések szerint este 6 előtt hívták az esethez a tűzoltókat. 10-en 3 járművel kevesebb mint fél óra alatt megfékezték a lángokat, 6 személyt, valamint egy házi kedvencet menekítettek ki az épületből. A tűzvészben teljesen kiégett a lakás, amelyben a robbanás történt. A kétemeletes lakóépület második szintjén keletkezett a tűz, majd állítólag továbbterjedt a tetőtéri lakásra, amelynek a padlózata leszakadt. Egyes információk szerint gázpalack robbanhatott fel, a szomszédok azt mondták, gázszagot éreztek, habár nincs is gázszolgáltatás a lakótömbben. 

robbanás
lakás
gázpalack
égési
sérülés
kóház
tűz
tűzoltó
Užice

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.