Ugrás a tartalomra

Bevezeti-e Szerbia a kötelező PCR-tesztet az országba belépő külföldi és szerb állampolgárok számára?

2020.12.10
14:07
2020.12.10
16:56
Forrás
Pannon RTV
Ez lehet az egyik új intézkedés, amiről holnapi ülésén dönt a járványügyi válságtörzs. Az ünnepekre tavaly több százezer ember tért haza külföldről, ha most is úgy alakulna, az mindenképpen kihatna a járványügyi helyzetre – mondják a szakemberek.

A járványügyi törzskar pénteki ülésén felméri az eddigi intézkedések eredményességét, és megvitatja hogyan lehetne megelőzni, illetve elkerülni a járványhelyzet további romlását a közelgő ünnepek idején - mondta Ana Brnabić. Szerbia miniszterelnöke kiemelte: „Válságtörzsként megvitatjuk a kötelező PCR-tesztelés bevezetését a Szerb Köztársaságba külföldről belépő emberekre vonatkozóan, elsősorban saját polgáraink miatt, akik a közelgő ünnepekre jönnek az országba.”

Dr. Srđa Janković immunológus és a válságtörzs tagja a szerbiai köztévé vendégeként elmondta, jelenleg az a legfontosabb, hogy felmérjék, hatékonyak-e a régi intézkedések, mielőtt újabbakról beszélnének. Ha az érvényben levőket nem tartják be következetesen az emberek, akkor az újak sem fognak segíteni – tette hozzá.

Az immunológus kifejtette: „Még mindig nincsenek konkrét javaslataink, még csak ezután fogjuk megvitatni, mit kellene tenni. Elsősorban lesz egy helyzetfelmérés, és ettől függően természetesen megbeszéljük az országba való belépések ellenőrzésének kérdését is. Azt, hogy hogyan fogjuk ellenőrizni a külföldiek esetleges belépését, ha Szerbiába látogatnának, bár erre nem ez a megfelelő pillanat, de elsősorban saját embereinket, akik az ünnepekre érkeznek az országba. A lényeg, hogy senkinek sem mondhatjuk, ne jöjjön haza az ünnepekre, ezt nem tilthatjuk meg. Másrészt viszont szükséges az ellenőrzés, hogy megakadályozzuk a helyzet további romlását.”

Janković hangsúlyozta, tavaly több százezer ember tért haza külföldről az ünnepekre, és nehéz lenne megjósolni, így lesz-e idén is. Mindenesetre az országnak fel kell készülnie minden helyzetre. Arra a kérdésre, hogy mi várható majd újévkor, Janković azt mondta, a szigorítások biztosan hoznának bizonyos javulást, viszont az sem indokolná a tömeges ünneplést.

koronavírus
koronavírus-járvány

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.