Ugrás a tartalomra

Deli Andor: Hullámvasút jellege van az EU bővítési folyamatának

2020.12.11
08:14
2020.12.11
16:37
Forrás
Pannon RTV
Hullámvasút jellege van az Európai Unió bővítési folyamatának, ugyanis időnként felgyorsul, máskor pedig lelassul - fogalmazott a Szabadkai Magyar Rádiónak adott interjújában Deli Andor.

A Fidesz-KDNP vajdasági származású EP-képviselője elmondta, az, hogy az unió illetékes szervei nem az új bővítési mechanizmusok mentén működnek, illetve, hogy a bővítés kérdésének ügyében nem történik jelentős előremozdulás, semmiképpen sem jó üzenet Szerbia számára. A csatlakozásra váró többi nyugat-balkáni tagjelölt államnak sem jó ez a helyzet - fogalmazott Deli Andor.

Deli Andor, EP-képviselő, Fidesz-KDNP (VMSZ): „Amikor megnézzük, hogy mi került megvitatásra a tanács részéről, a tanács munkamenetében mi változott ennek köszönhetően, sajnos azt láthatjuk, hogy semmi. Ugyanúgy, eseti fejezetek megnyitását fontolgatják, nem pedig az úgynevezett csomag elvet követik. Számos más munkatestületi ülést nem úgy szerveznek, ahogy ezt a módszertan előlátná. Szóval azt látjuk, hogy nem igazán készültek fel arra az új típusú tárgyalási folyamatra, menetre, amit ez az új módszertan jelentett volna.”

Deli Andor
hullámvasút
Európai Unió
EU
bővítés
csatlakozás
folyamat

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.