Ugrás a tartalomra

Többet nyom a Földön a műanyag, mint az élőlények

2020.12.11
14:27
2023.11.02
08:59
Forrás
HVG
Az emberek által létrehozott anyagok most már túlsúlyban vannak a Földön a természetes biomasszához, annak növényzetéhez képest – figyelmeztet egy kutatás.

Mint írják, egy ember egy hét alatt több mesterséges anyag létrehozásáért felelős, mint a saját testsúlya. A kutatás során az emberek által létrehozott anyagok mennyiségét vizsgálták meg: így főként a betont, a fémeket, a műanyagot, a téglát és az aszfaltot. Ezek aránya, az egyre csak gyorsuló fogyasztás és a városok fejlődése mostanra elnyomja a Föld biomasszáját. Arra is figyelmeztettek, hogy mostanra csak a műanyagok tömege nagyobb, mint az összes földi és vízi élőlény súlya együttesen. A 20. század elején az ember által alkotott anyagok még csak a biomassza 3 százalékát tették ki tömegben. Míg 1900-tól enyhén csökkent a biomassza aránya, az ember által alkotott anyagoké egyre nagyobb sebességgel nőtt: mégpedig évente 30 gigatonnával.

biomassza
élőlény
műanyag
Föld
növényzet
kutatás

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.