Ugrás a tartalomra

Felcsigázta a gyerekek érdeklődését a robotika

2020.12.15
14:48
2020.12.15
17:08
Forrás
Pannon RTV
41 tanuló vehetett részt a robotika tehetséggondozó szakkörön a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolán belül.

Az intézmény sikeresen pályázott a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumánál. A támogatáson elnyert összeg 980 ezer forint volt, melyet főként eszközbeszerzésre fordítottak.

Szepesi Zoltán, igazgató, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa: „Az elsődleges elképzelés az volt, hogy az iskolában olyan tartalmakat tudjunk kínálni a tanulóknak, amik egyrészt újszerűek, másrészt pedig fejlesztik akár a logikus, vagy a természettudományos gondolkodást. Ez nagyon jó projektnek tűnt, csak a korona-helyzet közbeszólt, és az egész kicsit elhúzódott, és most került pont a mondat végére. Úgy érezzük, hogy a program elérte a célját, azok a tanulók, akik érdeklődnek a természettudományok iránt, azon belül is az informatika és matematika iránt, azokat sikerült megtalálni és a program köré gyűjteni.”

Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola
Magyarkanizsa
Szepesi Zoltán

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.