Ugrás a tartalomra

A magyar nemzetpolitika elmúlt tíz évét értékelték

2020.12.16
18:01
2020.12.16
20:59
Forrás
Pannon RTV
Online sajtótájékoztató keretében mutatták be a Nemzetpolitika 2010–2020 című kiadványt. Az eseményen Semjén Zsolt azt mondta, 2010-ben a semmiből, a romokból kellett újraépíteni a magyar nemzetpolitikát.

A magyar miniszterelnök-helyettes hozzátette, végül az elmúlt 10 évben egy egységes, koherens nemzetpolitikát sikerült felépíteniük. Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár tájékoztatójában azt mondta, a nemzetpolitika a magyar kormány sikertörténete, nem csak Magyarországon, hanem a külhoni magyarok és a diaszpóra tekintetében is.

A magyar nemzetpolitika négy alappilléren nyugszik – mondta el a sajtótájékoztatón Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. Az első az identitásvédelem, és az erre a célra szánt összeget az elmúlt években megtízszerezték. A második pillér egy teljesen új dolog, ez pedig a gazdaságfejlesztés – mondta Semjén Zsolt. A harmadik pillér a határon túli magyar pártok támogatása, a negyedik pedig a teljes jogú állampolgárság megadása. A magyar miniszterelnök-helyettes ez utóbbiról azt mondta, ez az asszimilációval szembeni legfontosabb lépés, és mára már több mint egymillió egyszázezer személy vehette fel a magyar állampolgárságot. Semjén Zsolt kiemelte, céljuk és küldetésük a magyarság megerősítése. „A magyar államnak az értelme és célja az, hogy minden magyar embernek az életminősége javuljon és a magyar nemzet fennmaradjon. És a magyar nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrész fennmarad, az anyaországi magyarság, a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra magyarsága. Ennek a jegyében módosítottuk úgy az alaptörvényt, hogy nem csak az van benne, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarokért, hanem az van benne, hogy Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarságért.”

Potápi Árpád János a sajtótájékoztatón elmondta, a nemzetpolitika legalább két nagy ciklusra bontható, az első 2010 és 2014 között volt, és ezt az időszakot a szimbolikus jelentőségű jogszabályok, törvények megalkotása jellemezte, ezekben pedig kiemelt szerepe van nemzetpolitikának. A magyar nemzetpolitikai államtitkár hozzátette, ezekre alapozva lehetett megindítani a szülőföldön való boldogulásnak a támogatását 2014-2015 körül. „Ezekre az alapokra hagyatkozva, arra támaszkodva mondhatjuk el azt, hogy számtalan eredményről lehet beszámolni, hogyha nemzetpolitikáról beszélünk, és ma már, tíz év elteltével talán kijelenthetjük azt, hogy a nemzetpolitika a magyar kormány egyik sikerterülete, sikertörténete, ahol nap mint nap azt tudjuk elmondani, hogy megint tettünk valamit, megint sikerült előrébb lépnünk, és nem csak itthon, Magyarországon, hanem a Kárpát-medencében és a diaszpóra magyarsága tekintetében is.”

Trianon századik évfordulója, a nemzeti összetartozás, valamint a 2020 az erős magyar közösségek éve keretében készült kiadvány célja, hogy átfogó képet nyújtson az elmúlt 10 év magyar nemzetpolitikájáról, területenkénti legfontosabb eredményeiről és meghatározó mérföldköveiről. A kiadvány év végéig online is elérhető a kulhonimagyarok.hu oldalon.

nemzetpolitika
Semjén Zsolt

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.