Ugrás a tartalomra

Még kellenek aláírások a nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezés sikeréért

2020.12.18
14:04
Forrás
MTI
Két országból még kellenek aláírások a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréért - közölte a kezdeményezés kapcsán indított petíció kampányfőnöke.

Pesty László elmondta, Svédországból a szükséges szavazatok több mint 97 százaléka beérkezett, őt követi Lettország. Az utóbbi másfél hónapban a szlovén, a spanyol és a belgiumi flamand közösséget is próbálják még inkább elérni a siker érdekében - hangsúlyozta. A koronavírus-világjárvány miatt az Európai Bizottság három hónappal meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés határidejét is, amely így 2021. február 7. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia.

nemzeti régiók
nemzeti régiók európai védelme

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.