Ugrás a tartalomra

Karácsonyi rajzért cserébe csomag jár

2020.12.19
13:18
2020.12.19
18:15
Forrás
Pannon RTV
Karácsonyi témájú rajzokért cserébe osztottak ma csomagot a szabadkai Szent György-templomban. Az online rajzpályázat korhatára 13 év volt, a legkisebbek szüleikkel együtt alkothattak. Az akció keretében idén 50 csomagot osztottak ki.

Zalán és Kinga mindketten kilenc évesek. A rajzuk témájának pedig a családot választották.

Meznerics Zalán: „Én azt rajzoltam le, hogy együtt van a család. Nekem az a legfontosabb a karácsonyban, hogy együtt van a család, és a családdal együtt bontjuk ki az ajándékokat.”

Maráci Kinga: „Azt, ahogy együtt ebédel a család. Ott van a nagymamám, a nagynéném és anyukám, meg apukám.”

Mivel idén sok esemény elmaradt, a rajzpályázatot mindenképp szerették volna megszervezni - mondta Halasi Szabolcs. A Vajdasági Magyar Szövetség Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének elnöke szerint ez a figyelmesség a gyerekeknek is sokat jelent: „Ebben az évben ők sem tudtak úgy mozogni, ahogy szerettek volna, az iskolát sem úgy szervezték meg, ahogy korábban megszokhatták. Ezzel is adunk egy kis reményt, adunk egy kis útmutatást arra, hogy összefogással, közösen, reménytelien tekinthetünk a jövőbe.”

A csomagok tartalmát magánszemélyek általi adományokból állították össze - nyilatkozta Kern Imre. A Szent György-plébániatemplom pasztorális tanácsának elnöke hozzátette, fontos, hogy az egyházakban is legyenek ilyen akciók.

„Idén is sikerült szépen felkészülni sokunknak az eljövendő ünnepekre, és ezt fontosnak tartjuk. A másik dolog pedig, hogy adományozni, ajándékozni nagyszerű érzés, hiszen az a jó, ha nem szorulunk rá az adományokra, hanem tudunk segíteni.”

A legfiatalabb pályázó egy 9 hónapos kislány volt, aki a kézlenyomatával vett részt a rajz elkészítésében. Ez egy új ötlet volt, hogy a legkisebbek se maradjanak ki a mókából - mondta Palatinus István.

Palatinus István, plébános, Szent György-templom, Szabadka: „A karácsony összekapcsolódik az ajándékozással. Isten nekünk adja az egyszülött fiát. Ez bennünket is arra serkent, hogy mi is ezt továbbadjuk másoknak, a szeretteinknek.”

Az eseményt a Szent György-templom és a VMSZ helyi szervezete közösen rendezte.

Szent György plébánia-templom
Szabadka
karácsonyi csomag
rajz
Palatinus István

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.