Ugrás a tartalomra

Ezüst- vagy jegenyefenyő? Van itt mindenféle!

2020.12.20
11:45
2020.12.20
16:48
Forrás
Pannon RTV
Pár nap és itt a karácsony. Az ünnep egyik legszebb éke a fenyő, amit sokan a napokban vásárolnak meg. A magyarkanizsai piacon is nagy a választék. Ezüstfenyők és jegenyefenyők közül válogathatnak a helyiek, van vágottból és földlabdásból is bőven.

A fenyőfa már a hét eleje óta beszerezhető a magyarkanizsai piacon is. Gazdag a kínálat, hiszen több száz közül válogathatnak a helyiek.

Apró Klára, Magyarkanizsa: „Minden évben vágottat veszek, van helyem és egész nap látom, 1,80-tól 2 méterig szoktam venni.”

Cifra Piroska unokájával nézelődött az illatos, szebbnél szebb fenyők között. Elmondta, hogy félezüstöt keresnek, azonban meglátása szerint az idén megdrágult a vágott fák ára.

Cifra Piroska, Magyarkanizsa: „Az idei karácsonyt szűkösen, a család az szanaszét van. Karácsonyfát veszünk, mivel a kicsi az itt van köztünk, meg a nagyobb unokánk is. Az asztalra tesszük, métereset szeretnénk.”

A koronavírus az egész évre rányomta a bélyegét, így a karácsonyra is. Sokan szeretteik nélkül ünneplik az egyik legnagyobb keresztény ünnepet, azonban karácsonyfát a legtöbben beszereznek, hisz az ünnep nem marad el.

Cseh Teréz, Magyarkanizsa: „Fenyőt jöttünk venni, remélem találunk is megfelelő árban. A karácsonyt, a szentestét sajnos ketten fogjuk ünnepelni, járvány van.”

Az árusok nagy választékkal érkeztek Magyarkanizsára is, elmondásuk szerint az emberek leginkább az olcsóbb, kisebb fenyőket részesítik előnyben idén.

Branko Munitlak, fenyőárus: „Van töves ezüstfenyőnk, igazi parkba való, van egyszerű, van jegenyefenyő és fenyőágak is. Az árak hasonlóak, mint tavaly, 10-től 50 euróig mennek.”

Az árus hozzátette, hogy a helyiek egészen december 24-ig vásárolhatnak még fenyőfát a magyarkanizsai piacon.

karácsony
fenyőfa
karácsonyfa
Magyarkanizsa
piac
választék
ezüstfenyő
jegenyefenyő

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.