Ugrás a tartalomra

Ünnepi nyitvatartás, ügyeletek és útlezárás Szabadkán

2020.12.24
12:28
2020.12.24
12:44
Forrás
subotica.com
Rövidített munkaidővel, vagy pedig egyáltalán nem dolgoznak karácsony napján a kommunális vállalatok Szabadkán.

A szemetet december 25-én nem szállítják el, erre majd másnap kerül sor. Emellett a parkolás is ingyenes lesz holnap Szabadkán. A hivatalos ügyek intézésével is várni kell, ugyanis a közigazgatásban dolgozók sem mennek holnap munkába. A gyógyszertárak többsége is zárva lesz, ügyeletet a városházánál lévő patikában tartanak. A posták egy része holnap nem fog kinyitni, amelyik pedig igen, az többnyire rövidített munkaidővel dolgozik, délután 1 óráig fogadják az ügyfeleket.

A Suboticatrans járatai szombati menetrend szerint közlekednek majd. Karácsony napján a Szabadkai Egészségházak rendelői közül a 2-es, a 4-es és a 6-os tart nyitva reggel 7 és este 8 óra között, egyébként ebben az időkeretben működik majd a csantavéri és a bajmoki rendelő is. Palicson, Tavankúton és Kisbajmokban rövidített munkaidővel, 12 óráig fogadják a pácienseket.     

Ismét lezárják a közlekedést az I-es B jelzésű úton, vagyis a kelebiai határátkelőtől Szabadkáig, illetve Szabadka és Bajmok között - tájékoztat a Szerbia Útjai Közvállalat. Az értesítés szerint pénteken reggel 7 órától vasárnap 13 óráig szünetel a forgalom az említett szakaszon, ugyanis fejezik az Y-ág felett áthaladó fölüljárót. A munkálatok idején a közlekedés a szabadkai kerülőúton folyik majd. A mélykúti úti felüljáró építési munkálatai miatt a teherforgalmat is átirányítják a régi közlekedési vonalra. Ez annyit jelent, hogy ezeket a napokon újra a Zágrábi utcán keresztül közlekedhetnek a teherautók és nyerges vontatók a kelebiai határátkelő irányába. A munkálatok idején a változásokat ideiglenesen kihelyezett közlekedési táblákkal jelzik majd.

Szabadka
ünnepek
ügyelet
útlezárás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.