Ugrás a tartalomra

Átvették a gépeket a Dakar versenyzői

2021.01.01
14:58
2021.01.01
17:21
Forrás
Pannon RTV
A versenyzők túl vannak a gépátvételen a 2021-es Dakar-ralin. A PCR-teszt után ez volt a másik nagy dolog, amin át kellett, hogy essenek a versenyzők a holnapi rajt előtt.

Az új év első napján a versenyzők megejtették a gépátvételt a King Abdullah Sportközpontban. Ezen a rendhagyó rendezvényen egy újdonság is várt a versenyzőkre.

Saghmeister Gábor, motorversenyző: „Ebben az évben egy új airbag kabáttal indulunk, amelyben két patron van. A mai gépátvételen bemutatták, hogyan működik ez az újdonság. Van benne egy gps is. A kabát akkor aktiválódik, ha a versenyző 20 km/h sebességnél gyorsabban halad és bukik. Két tartalék patron is jár hozzá, és amennyiben azok is elhasználódnak, akkor a tankolási zónában újra tölthetők. Ezeket a dolgokat külön szerviz csapat ellenőrzi az említett helyeken.”

Az év első napján egy érdekességnek is tanúi lehettünk Szaúd-Arábiában: érdemes megjegyezni a látványt, hiszen évente mindössze kétszer-háromszor esik az eső ebben az arab országban. A 2021-es Dakar rali időmérő edzését holnap rendezik meg, amely után kiderül a rajt sorrendje.

40. Dakar Rali
Dakar-rali
Dakar
Saghmeister Gábor

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.