Ugrás a tartalomra

Selaković: Továbbra is az EU-tagság Szerbia célja

2021.01.03
21:18
A külügyminiszter kiemelte. hogy a körülmények megváltoztak, és a lehető legnagyobb mértékben az új helyzethez igazítják a cselekedeteket.

Továbbra is az európai uniós tagság elérése Szerbia célja - nyilatkozta Nikola Selaković. A szerb külügyminiszter kiemelte, Szerbia számára prioritást jelent a régió stabilitása, a regionális együttműködés és a jószomszédi viszonyok fenntartása. Selaković hangsúlyozta, Szerbia továbbra is stratégiailag elkötelezett az európai integráció iránt, de az EU-ba vezető út mellett megerősíti a hagyományos barátságait Oroszországgal és Kínával, valamint magasabb szintre emeli a partnerségét az Amerikai Egyesült Államokkal.

Nikola Selaković, külügyminiszter, Szerbia: „Az elkövetkező időszakban, az európai integráció területén még intenzívebben és még elkötelezettebben dolgozunk, mivel biztosítottuk a gazdasági alapot ehhez. Tehát mondhatjuk, hogy a körülmények változnak, de a célok változatlanok. Tehát hét évvel ezelőtt is az európai uniós tagság volt a célunk. Az európai integráció volt célunk akkor is, de nézzék meg, akkor milyen lehetőségeink voltak ha a gazdasági aspektusról beszélünk, és milyen napjainkban. Biztosan láthatjuk, ha látni akarjuk, a körülmények megváltoztak, így a lehető legnagyobb mértékben ezekhez a körülményekhez igazítjuk cselekedeteinket.”

Nikola Selaković
EU-tagság
csatlakozás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.