Ugrás a tartalomra

Vízkereszt ünnepe

2021.01.06
07:40
2021.01.06
09:18
Forrás
Hirado.hu
Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban ilyenkor vizet szentelnek, és ebből a hívek is hazavihetnek. A víz megszenteléséhez kapcsolódik a házszentelés hagyománya is.

Van, ahol lezárja, van, ahol megnyitja a karácsonyi ünnepkört a mai nap. Vízkereszt ünnepe a nyugati és a keleti kereszténységben is jeles napnak számít.

A mi kultúránkban a farsang első napja is ez az ünnep, amely véget vet a karácsony csendességének. Ehhez a naphoz kapcsolódik a háromkirályok látogatásának ünnepe, Jézusnak a Jordán folyóban történő megkeresztelésének napja és a Megváltó csodatevő hatalmának első megnyilatkozása a kánai menyegzőn, a víz borrá változtatása. A vízkereszt pontos időpontját egyébként csak 2014-ben rögzítette a katolikus egyház január 6-ára. Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban ilyenkor vizet szentelnek, és ebből a hívek is hazavihetnek. Egész évben ebből merítenek kereszteléshez és más szertartásokhoz, ahol szenteltvizet használnak. Ezen a napon tömjént is szenteltek. A hagyományok értelmében felnőttek keresztelése is vízkereszt ünnepén vagy húsvétkor történt meg. A víz megszenteléséhez kapcsolódik a házszentelés vagy lakásszentelés hagyománya, amikor a házakat vagy a lakásokat is megszentelik a szenteltvízzel.

Míg a nyugati kereszténység világában január 6. lezárja, a keleti keresztényeknél ez a nap megnyitja a karácsonyi ünnepkört.

A mai nap, január 6. és a holnapi, 7. több millió ortodox keresztény számára a karácsony ünnepét jelöli.

Január 19-én kerül sor az ortodox vízkereszt ünnepére. Az eltérés oka, hogy a pravoszlávok a mai napig az „ónaptárat” használják, a Gergely- és a Julián-naptár közötti eltérés 13 nap. Ekkor az ortodox pap fából keresztet hajít a – gyakran már jeges – vízbe, a hívek utánaugranak és a keresztet kihozzák.

vízkereszt
karácsony
ünnepkör
lezár
megnyit

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.