Ugrás a tartalomra

Vadetetés Muzslyán

2021.01.17
19:01
Morzsolt kukoricát és só tömböket helyeztek el a muzslyai vadászok a vadászterületükön lévő 11 vadetetőbe.

Vadetetést tartottak ma Muzslyán. A vadászoknak egész évben oda kell figyelniük a vadállomány élelmezésére. A keményebb hideg beálltával erre még nagyobb szükség van. Közép-Bánátban ma szinte egész nap havazott, ezért mondhatni, a lehető legjobb napot választották az etetésre a muzslyai vadászok.

A vad most nehezebben jut a természetes táplálékhoz, ezért azt takarmánnyal kell pótolni. Davor Radosavljević, elnök, Krasnica Vadászegyesület, Muzslya: „Évente 15-20 hold kukoricát vetünk, amellett ha szükség van rá, akkor még 20 tonna élelmet viszünk ki, hogy a vadállomány egész éven keresztül jó állapotban és megfelelő számban legyen. Téves az a gondolkodásmód, ami szerint a vadászat csak abból áll, hogy a vadász lelövi a vadat. A vadászat egész évi komoly munka.”

A vadászterületen főleg az őzfélék, fácánok, vaddisznók, vadlibák, vadkacsák, és a fürjek vannak a legnagyobb számban. Egyre több a nyúl is. Viszont az idei vadetetés szerényebb, mint a korábbi években volt. Varga László, fővadász, Krasnica Vadászegyesület, Muzslya: „Nincs pénzünk, nincs turista, úgyhogy a vadetetés is valamennyivel csökkent. A tavalyi évben 20 tonna szemes kukoricát vittünk ki a terepre. A terepünk az olyan 6000 hektáron fekszik. És abból 2000 hektár erdő, és a többi az megművelhető föld.”

A külföldi vadászok körében is ismert a muzslyai vadászegyesület vadászterülete. Davor Radosavljević, elnök, Krasnica Vadászegyesület, Muzslya: „A vaddisznóállományunkról vagyunk a legismertebbek, amire kereskedelmi jellegű vadászatokat szervezünk, akárcsak az apróvadra, elsősorban a fürjre és a gerlicére. Szinte az egész világról érkeznek vendégvadászok. Kínából, Görögországból, Törökországból, Németországból, Franciaországból jönnek vendégek.”

A vasárnapi vadászaton elsősorban a fácánok kerültek terítékre. Varga László, fővadász, Krasnica Vadászegyesület, Muzslya: „Évente körülbelül 400 kinevelt fácánt engedünk a terepre. És ezt elvégezzük már a kora tavasszal, mert csináltunk egy ilyen próbát, hogy ha tavasszal kiengedjük a kinevelt fácánokat, azok még az évben még egyszer, lehet, hogy kétszer is új családokat hoznak a vadászterepre.”

A muzslyai vadászegyesületnek egyébként 72 tagja van. A tagság elöregedőben van, a fiatalok pedig sajnos nem nagyon érdeklődnek a vadászat iránt.

vadászat
etetés
Muzslya
Vadászegyesület

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.