Ugrás a tartalomra

A digitalizáció szempontjából az európai élbolyba törekszik Magyarország

2021.01.18
10:12
2021.01.18
10:18
Forrás
MTI
A legjobb tíz ország között szeretne szerepelni Magyarország a digitalizáció terén az európai országok rangsorában 2030-ra - jelentette ki Solymár Károly Balázs.

A magyar Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta, mintegy négyszázezer háztartás jutott legalább 30 Mbps sebességű internethez, az állami támogatású projektek fejlesztései pedig közel 1100 településen valósultak meg. Ennek köszönhetően már több mint 265 ezer háztartásban van nagy sávszélességű vezetékes internet. Tízmilliárd forint ráfordítással a civil szervezetek segítségével azokat igyekeztünk megszólítani, akik eddig távol tartották magukat a digitális világtól, ismertette a helyettes államtitkár.

digitalizáció
internet

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.