Ugrás a tartalomra

Útfelújításokat terveznek Óbecse községben

2021.01.19
11:05
2021.01.19
16:41
Forrás
Pannon RTV
A költségvetési prioritásokról szóló szavazáson Óbecse község polgárai az egyik legnagyobb gondként a kiaszfaltozatlan utcákat jelölték meg.

Péterrévén több utca lakói is évek óta arra várnak, hogy esős időben ne sárban kelljen közlekedniük. Az önkormányzat vezetői azt ígérik: négy éven belül minden utcára aszfalt kerül.

Mindössze 160 méter hosszú Péterrévén a Jókai Mór utca. Zsellér Ilonka 42 éve lakik ebben az utcában, azóta küszködik a sárral: „Ha szemetes jön vagy mentő, nem tudnak bejönni, a sarkon állnak meg. Nem tudunk kijárni se. Nyáron is, télen is, ha esik az eső, borzasztó sár van.”

Krizsák Mónika családja 20 éve él itt. Aszfalt és csatorna híján egyre rosszabb a házuk állapota: „Örököltük a nagyszüleinktől, és már akkor tönkre volt menve, a víz lefolyik itt, mivel az utca föl van töltve és nincs hely kanálisnak. Tönkremennek a házak.”

Péterrévén nem csak a Jókai Mór utca lakói várják az utca kiaszfaltozását vagy javítását.

Németh Imre, tanácselnök, Péterréve HK: „11 utcát számoltunk össze, amelyik nagyon rossz állapotban van, ebből néhány rövidebb, amit kisebb költségvetésből is meg lehetne oldani és járhatóvá lehetne tenni, esetleg bekötést jelenthetne egy aszfaltos útra. Az aszfaltos utak javítására is van elképzelés. Kérjük minden évben.”

A politikusok azt ígérik, hogy négy év múlva már nem lesz sáros utca Óbecsén és a környező falvakban.
Kiss Igor, elnök, községi képviselő-testület, Óbecse: „Konszenzus van a pártok között a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt között is abban a tekintetben, hogy ebben a négyéves ciklusban gyakorlatilag a nullához kell közelítenünk azoknak az utcáknak a számát, amelyek aszfaltozatlanok maradnak. Ezen gyakorlatilag minden nap dolgozunk.”

Péterrévén legközelebb várhatóan a Dr. Kiss Imre utcát újítják majd fel, és a tervek szerint kerékpárutat is építenek majd mellé.

Óbecse
Kiss Igor
Németh Imre
útjavítás

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.