Ugrás a tartalomra

Hatalmas biztonsági intézkedések mellett iktatják be Bident

2021.01.20
07:37
Forrás
hirado.hu
Ma iktatják be hivatalába a demokrata párti Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökét. Az ünnepség várhatóan helyi idő szerint délelőtt fél 12-kor kezdődik.

A mostani ceremónia jelentősen különbözik a korábbiaktól, ugyanis a járványhelyzet és az esetleges tüntetések miatt az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek. A Szövetségi Nyomozó Iroda szerint továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban. A biztonsági intézkedések nagyságát mutatja, hogy a Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája ügyel a rendre.

Miután Kamala Harris és Joe Biden leteszik hivatali esküjüket, Biden elmondja majd beiktatási beszédét, amelyben kifejti elképzeléseit arról, hogyan győzze le a járványt, hogyan építse vissza, egyesítse és gyógyítsa meg a nemzetet.

Amerikai Egyesült Államok
beiktatás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.