Ugrás a tartalomra

Egy egységnyi ajándékozott vérrel három életet is megmenthetünk

2021.01.20
10:59
2021.01.20
16:39
Forrás
Pannon RTV
Önkéntes véradási akciót tartottak ma délelőtt a szabadkai Vasutas Helyi Közösség épületében. Az akció célja az volt, hogy minél többen felismerjék a véradás fontosságát, és azt, hogy segíthetnek másokon.

A szabadkai Vasutas Helyi közösségben megszervezett véradásra már tapasztalt önkéntesek jöttek. Marijana Prica 17-ik alkalommal adott most vért.

„Fontosnak tartom valaki életének megmentését. Ha jó a vérem, miért is ne.”

A véradási akciók nagyon fontosak, hiszen életet is menthetünk vele - tudtuk meg Sebők Zsolttól, a szabadkai Vöröskereszt munkatársától. Hozzátette, a kórházakban mindig vannak olyan betegek, akiknek szükségük van a vérátömlesztésre. Évente körülbelül 45-50 véradási akciót szerveznek meg a Szabadkai Közkórház Vérátömlesztő Szolgálatával karöltve.

„A véradók ezt már tudják, de aki nem tudja, annak mondom. Tehát egy egység vérrel, egy egység ajándékozott vérrel három életet lehet menteni, ugyanis ezt az egy egység vért feldolgozzák elemeire, és akkor ezt így, ilyen módon adják a betegeknek, illetve azoknak, akiknek szükségük van rá.”

A szabadkai Vöröskereszt a következő véradási akciót január 26-án szervezi meg a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskolában. Január 27-én pedig a Pionir gyárépületében adhatnak vért az önkéntesek.

véradás
Vasutas Helyi Közösség
Szabadka
önkéntes
Sebők Zsolt

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.