Ugrás a tartalomra

Utolsó útjára kísérték Sas Józsefet

2021.01.22
18:32
2021.01.22
18:40
Forrás
Index.hu
Családja, barátai és művésztársai búcsúztatták Budapesten, a Kozma utcai izraelita temető művészparcellájában Sas Józsefet.

A színész, humorista, rendező 82 éves korában hunyt el. Fröchlich Róbert főrabbi azt emelte ki, hogy Sas József egész életében büszkén vállalta zsidóságát. A kollégák közül a megemlékezések sorát Selmeczi Tibor kezdte, aki azt mondta, Sas Józseffel meghalt a kabaré. Gálvölgyi János a színpadon és barátként együtt töltött évtizedeket idézte fel. Heller Tamás színművész szintén csaknem negyven évig dolgozott Sas Józseffel, ő a turnékra emlékezett, amikor Sas a Mikroszkóp színpadon igazgató volt, ő pedig színész, de amikor vidéken turnéztak, a korábban kelő Sas ágyba hozta neki a feketekávét. Végül Beregi Péter színész búcsúzott, akivel évtizedekig közösen adták elő a Hacsek és Sajó-számokat. Művésztársa és barátja professzionalizmusát és emberségét emelte ki.

Sas József negyven évig élt boldog házasságban. Felesége a művész hosszú betegsége alatt végig mellette volt. Végső búcsút vett Sas Józseftől két gyermeke, Tamás és Ágnes is.

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.