Ugrás a tartalomra

Újvidéken eddig 30 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást

2021.02.05
13:45
2021.02.05
17:45
Forrás
Pannon RTV
Ma az egészségügyi dolgozókat és a veszélyeztetett kategóriába tartozókat oltották be az Újvidéki Vásár csarnokában. A folyamatot városi képviselők is megtekintették.

Az újvidékiek bíznak abban, hogy a védőoltással meggátolható a koronavírus további terjedése.
Predrag Nedić: „Eldöntöttem, hogy védett leszek a vírussal szemben, úgy gondolom, hogy ez egy okos lépés és mindenkinek javasolom.”

Újvidéken pénteken az egészségügyi dolgozókat oltották be, valamint azokat a lakosokat, akik veszélyeztetett kategóriába tartoznak. Az egészségügyben dolgozó
Aleksandar Kapljar is felvette a védőoltást: „Úgy vélem, hogy sokat jelent, ez a védőoltás meggátolja a Covid-19 további terjedését, ezért nekünk és másoknak is sokat jelent. Én a kórházban dolgozom, így számomra különösen fontos.”

A tartományi székvárosban eddig 30 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást. Hétfő óta pedig terepi oltásokat is szerveznek – mondta Veselin Bojat. Az Újvidéki Egészségház igazgatója: „250 olyan polgárt kell beoltanunk, akik különös bánásmódot igényelnek, vagy súlyos betegségben szenvednek, és emiatt nem tanácsos, hogy az oltóponton vegyék fel a vakcinát. Négy csapatot alakítottunk ki, akik a terepen dolgoznak, és ezen a héten mind a 250 személyt beoltják.”

A koronavírus elleni védőoltás első adagját felvette a Városi Képviselő-testület elnöke, Jelena Marinković Radomirović is. Kifejtette, hogy Újvidék élen jár az oltás iránti érdeklődésben: „A jelentkezés jó ütemben halad, a polgárok tudatában vannak az egész helyzetnek, az immunizáció gyorsan és hatékonyan folyik, így semmi kivetnivalót nem mondhatunk.”

Az újvidékiek pénteken az orosz, Szputnyik védőoltást vehették fel.

Újvidék
koronavírus
védőoltás
Veselin Bojat
Jelena Marinković Radomirović

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.