Ugrás a tartalomra

A duális oktatás segíti az elhelyezkedést

2021.02.09
11:32
2021.02.09
15:50
Forrás
Pannon RTV
A 2021/2022-es iskolaévet érintő, duális képzésen való beiskolázási tervről tárgyaltak Újvidéken. A tanácskozáson 18 középiskola igazgatója vett részt Vajdaságból.

A találkozón kiemelték, a felnövekvő generáció a duális oktatásnak köszönve a legkorszerűbb technológiákkal ismerkedhet meg, amely segíti őket a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, a szülőföldön való boldogulásban.

Eddig 51 oktatási profil közül választhatnak azok a fiatalok, akik a duális oktatás keretében szeretnék folytatni középiskolai tanulmányaikat. Az újvidéki cégek egyre jobban érdeklődnek a programban résztvevő diákok iránt.

Milan Đurić, alpolgármester, Újvidék: „Újvidék teljes mellszélességgel támogatja a duális oktatást, mint a munka általi tanulás formáját. Általa a fiatal emberek, tanulók tudást és készségeket sajátíthatnak el, a leghasznosabb és termékenyebb formában, az általuk választott foglalkozásuk területén.”

A találkozón Gabrijela Grujić duális képzéssel megbízott segédminiszter elmondta, Szerbiában egyre több befektető azért veti meg a lábát, mert a duális oktatásnak köszönve, naprakész tudással rendelkező, szakszerű munkaerőt tudnak biztosítani számukra.

Gabrijela Grujić, duális képzéssel megbízott segédminiszter: „Miért hagynák el a fiatalok ezt a szép várost, ha a cégek folyamatosan érkeznek? Szerbia mindig is olyan ország volt, amely tisztelt, és megbecsült minden nemzetet, megnyitottuk előttük a határainkat. Ebben az esetben szeretnénk biztosítani a fiataloknak azt a lehetőséget, hogy ha szeretnék elhagyhatják az országot, azonban motoszkáljon bennük a vágy, hogy hazatérjenek. Karrierjüket elsősorban a saját országukban építsék, a saját cégeikben.”

A segédminiszter hozzátette, idéntől egyébként már nemcsak a középiskolákban, hanem a felsőoktatási intézményekben is megkezdődhet a duális oktatás.

Újvidék
Milan Đurić
Gabrijela Grujić
duális oktatás
duális képzés

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.