Ugrás a tartalomra

Télen sincs pihenés a virágtermesztőknél

2021.02.11
12:32
2021.02.11
16:48
Forrás
Pannon RTV
A tavasz most még távolinak tűnik, de a fóliasátrakban már nevelkedik a kankalin, a jácint és a ciklámen. Ezekkel a virágokkal indul a tavaszi idény. A termesztők szerint az ágazatban a haszonkulcs a korábbi évekhez képest csökkent.

A termesztők egyelőre letakarva tartják a primulákat, ugyanis az erős szél és a komolyabb fagyok még a fóliában is megviselhetik a növényzetet.

A tóthfalusi Kocsis Arankáék kertészetében nagyon sok fajta virág megtalálható, évszaknak és ünnepnek megfelelően. Nagyon fontos a virágok megfelelő gondozása, hiszen csak akkor tudnak virágba borulni - mondja Aranka.

Kocsis Aranka: „Elsősorban napos helyre a muskátlit ajánlom, valamint vannak balkonnövények, mint a begónia, ezek valók napos helyre. A hűvös, félárnyékos helyre pedig fuksziát termesztünk, ami nagyon szépen tud félárnyékos helyen virágozni, ha tápozzuk. Minden növénynek adni kell tápot, ez az első, amire figyelni kell.”

A tavalyi évet sikeresnek titulálta a kertészet, függetlenül attól, hogy csak házhozszállítással foglalkoztak, viszont nagyobb gondot okoz a virág alacsony felvásárlási ára, emellett a virágnevelés is egyre több befektetést igényel - mondta Dukai Tivadar. Igyekeznek kihasználni a pályázati lehetőségeket.

Dukai Tivadar: „Én konkrétan a tartományit használtam ki mindeddig, mert jól jön, nagy segítség. Tavaly is hozzájutottam és megnyertem és nagyon köszönöm nekik, mert azt a három fóliasátrat is az ő segítségükkel tudtam felállítani, önerőből azért nagyon nehéz lett volna mindent megteremteni. Ebben a világban már nem az a haszonkulcs van, mint 15 évvel ezelőtt.”

A virág iránti kereslet a nőnappal egyidejűleg veszi kezdetét, illetve a tavaszi időjárás is lehetővé teszi majd a kertek, balkonok díszítését.

virág
virágtermesztés
Dukai Tivadar
Kocsis Aranka
Tóthfalu

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.