Ugrás a tartalomra

Elfogadta a harmadik gazdaságélénkítő csomagot a szerb kormány

2021.02.11
17:33
2021.02.11
19:50
Forrás
Pannon RTV
Májusban és novemberben újabb 30-30 eurót kap minden nagykorú szerbiai állampolgár - jelentette be Siniša Mali. A szerb pénzügyminiszter sajtótájékoztatón ismertette a kormány újabb gazdaságélénkítő csomagjának részleteit.

Az intézkedéscsomag keretén belül a nyugdíjasokat, valamint a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozásokat is támogatja az állam. A csomag célja a koronavírus-járvány miatt a gazdaságban keletkező kár enyhítése, értéke pedig 250 milliárd dinár.

A szerbiai gazdaság megsegítése a célja annak az újabb intézkedéscsomagnak, amelyet Ana Brnabić szerb kormányfő és Siniša Mali pénzügyminiszter jelentett be csütörtök délután. Minden nagykorú szerbiai állampolgár kétszer 30 eurót kap, az első részletet májusban, a másodikat pedig novemberben utalják. Azoknak, akik igényelni szeretnék a támogatást, a kincstár, azaz az Uprava za trezor oldalon, online kell jelentkezniük, vagy telefonos úton. A hívható telefonszámot a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. A nyugdíjasok a kétszer 30 eurós támogatáson felül is kapnak anyagi juttatást.

Siniša Mali, pénzügyminiszter, Szerbia: „Ezen felül még 50 euró támogatást kapnak a legidősebb polgáraink, tehát a 60 eurón kívül. A nyugdíjasaink összesen 110 eurót kapnak majd, tehát nekik még jobban szeretnénk segíteni, hiszen ők a legveszélyeztetettebbek a koronavírus-járvány miatt. Tehát a legidősebb polgáraink 110 eurót kapnak az év végéig.”

A mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások dolgozónként háromszor fél minimálbér kifizetésére számíthatnak. Erre azok a vállalatok jogosultak, akik nem bocsájtották el dolgozóik több mint 10 százalékát.

Siniša Mali, pénzügyminiszter, Szerbia: „A jelentkezés nagyon egyszerű, március elsejétől az adóhivatal oldalán lehet jelentkezni egy nagyon egyszerű űrlap kitöltésével. Mindig az előző hónapban kell jelezniük, ha igénylik a következő havi támogatást.”

A szerb kormánynak ez a harmadik intézkedéscsomagja a járvány megjelenése óta. A sajtótájékoztatón Ana Brnabić Szerbia jelenlegi gazdasági helyzetét ismertette. A szerb kormányfő úgy fogalmazott, az ország gazdasági mutatói sokkal jobbak a vártnál, Szerbia erős, és az állampolgárai számíthatnak rá.

gazdaságélénkítés
gazdasági csomag
Siniša Mali
Ana Brnabić
nyugdíjas
minimálbér
támogatás
válságkezelés
koronavírus
járvány

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.