Ugrás a tartalomra

Orbán: Nem szükségesek további szigorítások

2021.02.12
08:50
2021.02.12
10:58
Forrás
MTI
Ha a kínai vakcinával is elkezdődhet az oltás, akkor húsvétig minden eddig regisztráltat be lehet oltani a koronavírus ellen - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A magyar kormányfő jó hírnek nevezte, hogy már mintegy 700 ezren védettek Magyarországon: 310 ezren már legalább egy oltást megkaptak, 383 ezren pedig már igazoltan átestek a betegségen.

Rossz hír azonban, hogy a fertőzések számának csökkenése megállt, újra emelkedik - mutatott rá, ismertetve a friss adatokat, amelyek szerint az új koronavírus-fertőzöttek száma 1860, elhunytak 99-en, kórházban 3828-an fekszenek, lélegeztetőgépen pedig 299-en vannak. "Tartanunk kell a szabályokat" - hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, megjegyezve, hogy az utóbbi néhány napban egész Európában megfordultak a kedvező tendenciák, Magyarországon is, a feltételezések szerint a brit vírusmutáns miatt.

A magyar kormányfő azt is közölte, hogy nem szükségesek további szigorítások, mert "most már van annyi vakcinánk, hogy a jól megszervezett oltással legalább annyit tudunk javítani a helyzeten, mint amennyi a helyzet természetes romlása".

Orbán Viktor kiemelte: ha a kínai vakcinával is elkezdődhet az oltás - ami nincs messze már -, akkor húsvétig minden eddig regisztráltat be tudnak oltani, 2 millió 448 ezer embert.

A magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy a magyar szakemberek minden egyes külföldi gyártásból származó vakcinát bevizsgálnak.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „A mi szakembereink világszínvonalúak. Ez az első dolog. Engem megnyugtat, ha a magyar szakemberek mondanak valamit. Nem kell, hogy az amerikai, angol vagy brüsszeli jóváhagyás, megerősítés, hogy biztos úgy van. Ez egy rossz képzet, amit beépítettek a fejünkbe, mi pedig elfogadtuk. Nem, saját magunkban kell bízni, Müller Cecíliában kell bízni, a munkatársaiban kell bízni, a professzorokban kell bízni és ez eddig bevált szerintem. A második, lehet beszélni, hogy várjuk még erre meg arra, de minden egyes várakozással eltöltött napon elveszítünk száz magyar embert, úgyhogy nem várok.”

Orbán Viktor
kínai vakcina
koronavírus-járvány
szigorítások

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.