Ugrás a tartalomra

Farsangi családi táncház Törökbecsén

2021.02.15
14:34
Forrás
Pannon RTV
Farsangi népi szokások, gyermekjátékok, mondókák, társalgás. Ez jellemezte a hétvégén sorra kerülő Hagyományok Háza Hálózat - Vajdaság által szervezett törökbecsei farsangi családi táncházat.

A népzenétől, gyermekzsivajtól hangos interaktív foglalkozásnak a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület adott otthont, amelynek aktivitásaiból az egyesület táncosai mellett, a szülők is bőven kivették részüket. A szervezők a járványügyi szabályzatok betartására is különös hangsúlyt fektettek. A jó zene azonban semmiképp sem maradt el, hiszen a különféle - kreatív jelmezben érkező résztvevőnek a talpalávalót az óbecsei Fokos zenekar húzta. Egyébként a koronavírus miatt a mintegy nyolcvan gyermeket felölelő négy tánccsoportban a foglalkozás több ideje szünetel, így az újratalálkozásnak a néptáncolók, népi hagyományápolók igazán örültek. 

A rendezvény sikeressége alapján úgy tűnik, hogy a bánáti településen az ovisoknak, általános-középiskolásoknak, szülőknek sikerült elűzniük a telet, reménykedve abban is, hogy a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületben a táncpróbák is hamarosan beindulnak, amelynek időpontja mindenképp a járványhelyzettől függ majd. 

Törökbecse
farsang

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.