Ugrás a tartalomra

Veszélyesebbek a bálnákra a halászhálók, mint hitték

2021.02.16
11:09
Forrás
www.elobolygonk.hu
Jóval nagyobb eséllyel kavarodnak bele a bálnák halászhálókba, mint azt eddig gondolták.

A kanadai Szent Lőrinc-öbölben, az állatok nyári táplálkozási helyén a kék bálnák mintegy 60 százaléka kerül kapcsolatba halászhálókkal és kötelekkel, amelyektől megfulladhatnak vagy a halászok eszközein fennakadva éhen halhatnak. A kutatók drónok segítségével, az állatok sérüléseiről készített felvételek alapján jutottak a megállapításra.

Korábbi becslések szerint évente 300 ezer bálna és delfin pusztul el, miután a más fajok kifogására kivetett hálók vagy egyéb eszközök megsebezték. A skóciai St. Andrews Egyetem szakértői azonban kétségbe vonták ezeket a becsléseket.

A Szent Lőrinc-öbölben végzett vizsgálataik szerint a kék bálnák 60 százaléka, a barázdásbálnák mintegy fele beleakad egy hálóba élete során. Több adatra van szükség a kockázat mértékének megállapításához, hiszen a hálókba akadás okozta elhullás hozzájárulhat a populációk csökkenéséhez.

„Az eredmények alapján felül kell vizsgálni az állományok javulását célzó terveket és stratégiákat, a halászat ugyanis eddig nem szerepelt a jelentős veszélyt jelentő tényezők listáján e két faj esetében” – mondta Christian Ramp, a St. Andrews Egyetem munkatársa.

A simabálnák és a hosszúszárnyú bálnák esetében az egyedek 60-80 százaléka keveredik bele halászhálóba élete során. A nagyobb bálnákról, mint a kékbálna és a barázdásbálna, korábban úgy vélték, hogy ez csupán 10-ből egy állatnál fordul elő, mivel erősebbek, valamint a partoktól és a halászflottáktól távolabb élnek.

A bálnák életét rengeteg emberi tevékenységből eredő tényező veszélyezteti, mint például a műanyagszennyezés, az élőhelyek elvesztése, a vadászat, a klímaváltozás és a hajókkal való összeütközések.

bálna
halászháló

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.